Sportfesztivál

II. Outdoor Sportfesztivál

2017. június 2./péntek/

Ameko Lovas és Szabadidőcentrum Döge

Program leírás:

Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy 2017. június 2.-án rendezzünk a III. Szabolcsi Lovasfesztivál – Nyírségi Vágta rendezvényünk keretein belül a– Sportolj a természetben Természetesen Sportolj!  elnevezésű rendezvényt.

A rendezvényen a meghívott egyesületek szakemberei segítségével és közreműködésével intézménye hallgatói a gyakorlatban is kipróbálhatnak közel 30 outdoor és egyéb sportágat.

A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is kóstolhatnak majd a tanulók. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő élsportolókkal és olimpikonokkal.

A rendezvény kifejezetten az oktatási intézmények hallgatóinak fent tartott ingyenes sportnap.

A cél, hogy minél több kisgyermek ismerkedjen meg a helyi sportolási lehetőségekkel, a szabadban töltött aktív élettel, az outdoor (szabadtéri) sportágakkal, úgy hogy a legtöbb sportágat nem csak bemutató formájában ismerheti meg, hanem ki is próbálhatja. A megismerhető gazdag sportági kínálat mellett – többek között lovaglás, íjászat, futball, strandfoci, strandröpi, falmászás, tollaslabda, atlétikai sportágak..stb. – egészségügyi szűrőkamion, ugrálóvár, ügyességi játékok, sportversenyek is várják a gyerekeket!

 Sportolj a szabadban, a természetben! Szerezz magadnak egy felejthetetlen, sportélményekben gazdag napot! – így invitáltuk a régió oktatási intézményeit a rendezvényre, a rendezvény híre várakozáson felüli érdeklődést váltott ki!

Az eddig beérkezett jelentkezések alapján közel 3000 gyermeket várunk.

Szeretnénk az Önök együttműködését, támogatását kérni!

Amennyiben Ön is fontosnak tartja a gyermekek sportos életre való nevelését és szívesen bemutatkozna a fenti sporteseményen, mely az Önök számára is hasznos lehet saját maguk népszerűsítése, várjuk visszajelzését.

A rendezvényen a sportágak díjmentesen vehetnek részt!

Az eseményen színpad is felállításra kerül, tehát azok a sportágak, amelyek alkalmasak színpadi bemutatóra itt is megmutathatják magukat a közönség és a sajtó képviselői előtt, de a sportágakról beszélgetésekre is lehetőség nyílik majd a helyszíni műsorvezetővel.

Miért előnyös a megjelenés az Önöknek?
- a rendezvényre odavonzzuk a célközönségüket, a környékbeli gyerekeket, pedagógusokat
- rendkívül jó lehetőség a toborzásra
- a rendezvény nagy sajtónyilvánosságot kap, mely a sportágak számára is marketing, reklámmegjelenést jelent
- a rendezvényről fényképek és videofelvételek készülnek, melyeket a sportágak is használhatnak saját maguk népszerűsítésére
- a rendezvény honlapjára a sportegyesületek, edzők adatai felkerülnek, így később is elérhetőek lesznek az érdeklődők számára.

Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük jelezzen vissza számunkra az alábbi elérhetőségeken, hogy a részletekről egyeztetni tudjunk.

A Fesztiválon a Generali Egészség szűrőbusza is jelen lesz, az egészségmegőrzés céljából. A látogató gyerekek ingyenesen igénybe vehetik a szűrőbusz szolgáltatásait. Valamint a Generali értékes ajándéktárgyakat fog kisorsolni a gyerekek között.

A csoportok számára szabadon választott, hogy mikor érkeznek, és mennyi időt töltenek a helyszínen. Mivel több sportág kipróbálására van lehetősége, javasoljuk, hogy egész napos programra készüljenek, az osztályok mint egy iskolakirándulás esetén, és lehetőségeikhez mérten, minél több időt töltsenek a helyszínen.

Kapunyitás: 9:00 – 16:00 óráig.

Helyszín: Ameko Lovas és Szabadidőcentrum, 4495 Döge Kossuth 278. 

Rendezvény ideje: 2017. június 2./péntek/

Jelentkezés:

Jelentkezési határidő: 2017. május 20.

Jelenkezni a megadott jelentkezési lapon lehetséges!

Outdoor Sportfesztivál Szervezőiroda 4495 Döge, Kossuth 278.

Tel: 06-20-368-0766, Fax: 06-45-450-704  E-mail: ameko@t-online.hu

A részvétel-visszajelző lapot az Ameko KKT 4495 Döge Kossuth 278. címre,

vagy az ameko@t-online.hu email címre kérjük visszaküldeni!

Rendezvény Célja: Az oktatási intézmények tanulóinak kulturált egészséges életmódra és a sportra való nevelés illetve a hagyományok ápolása. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rendezvényünkön a sporthoz és az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, tanácsadások, civil és non-profit szakmai szervezetek is megjelenjenek.

A háromnapos rendezvény fővédnöke: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter

Meghívott vendégek:

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Sipos Jenő az MLSZ szóvivője

Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke

Kiss András a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány operatív igazgatója

Kiss Antal Miniszteri Biztos

Mindenképpen számítunk intézménye hallgatóinak megjelenésére és jelenlétével rendezvényünk támogatására.

Kipróbálható sportágak - programtervezet:

Labdajátékok: labdarúgás, röplabda, kézilapda, kosárlabda, tollaslabda, teqball, asztalitenisz

Küzdősportok: karate, box, kickbox, judo, thai box, cselgáncs

Lovas sportok: díjugratás, military, díjlovaglás, szabadidős lovaglás

Egyéb sportok: modellezés, kangoo, fitness, szabjavívás, íjászat, kerákpár, motorsport,

Egyéb kiegészítő programok:

A Decathlon sportszerforgalmazó cég egy egyedülálló sportpályát állít fel a helyszínen, ahol a gyerekek mindenféle egyéb sportágat is kipróbálhatnak.

A Coca-Cola Magyarország Kft  animátorai segítségével a gyerekek kipróbálhatják a Coca-Cola ugrálóvárát, mászófalát, palack és rekeszmászó képességfejlesztő játékait.

A Honvéd Suli is jelen lesz a fesztiválon akik jóvoltából a gyerekek megismerkednek a Magyar Honvédség múltjával, jelenével. Betekintést nyernek a különböző fegyvernemek és technikai eszközök világába. 

Tűzoltóbemutató, a gyerekek a tűzoltók munkájának világába tekinthetnek bele. A helyszínen lesz a kisvárdai tűzoltóság parancsnoka és tűzoltói, több tűzoltókocsival amibe a gyerekek bele is ülhetnek.

Rendőrségi bemutató, a kisvárdai rendőrség bemutatót tart, rendőrautókkal igyekeznek látványosabbá tenni a gyerekek programját.

 

Generali EGÉSZSÉG SZŰRŐBUSZ a II. Szabolcsi Lovasfesztiválon!

A Szabolcsi Lovasfesztivál és az Outdoor Sportfesztivál célkitűzései között szerepel a betegségmegelőzés és az egészséges életmódra nevelő programok támogatása. Ezen céljának a megvalósítására egy egészségügyi szűrőbusz segítségével a lakosság részére ingyenes egészségügyi szűrési vizsgálatokat biztosít, a szerződött egészségügyi szolgáltató partnerének közreműködésével.

                                                                        

Célunk:

A Szabolcsi Lovasfesztivál szervezői támogatják az egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok megvalósulását, mivel fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét a megelőzésre, így a preventív szűrések jelentőségére. Ennek érdekében döntött akként, hogy a szűrőbusszal történő megjelenésén és kitelepülésén keresztül ingyenes lakossági szűrések igénybevételére biztosít lehetőséget olyan, Magyarországon szervezett rendezvényeken, melyek témája és fő üzenete az egészség megőrzése, valamint az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás.